Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a cipőfűző

2008.01.06

Sikerült és én boldog voltam

 

 

 Réges régen, egy messzi messzi falucskában, történt az, hogy egy kisfiú elhatározta óvodába menet ,hogy ő márpedig megtanul cipöt kötni. Mert az olyan felnőttes, azzal már lehet vagánykodni az 5 éves lányok előtt.

  Ahogy az lenni szokott, az elhatározást tett követte…..volna, ha nem egy 4éves srácról lenne szó. De róla mesélek éppen, és hát ő biztosra akart menni, ezért először fejben tette helyre a dolgokat. Elképzelt minden mozdulatot hogy hogyan is fogja hurkolni a szálakat,és persze mindezt a folyosó közepén, olyan lezserséggel, hogy minden szempár rá szegeződjön. És mikor végez mindezzel, egyenesen kihúzza magát, vet pár lenéző pillantást azokra akik őt körbeállták és ámulják, meg persze elereszt egy laza mosolyt is a lányok felé, h igen, ő itt a valaki, aki testileg csupán 4, de talpraesettsége lévén akár már 14 is lehetne. Ezt követően otthon szorgosan készült a nagy napra, amikor is az összes óvodásnak egyszerre van a nagy testnevelés órájuk és akkor majd ott, mindenki előtt, egyedül befűzheti és megkötheti azt a kínai tornacipőt, aminek a szaga gyorsabban járja át az egész épületet mint ahogy egy kissrác képzelete szárnyalni tud.

  Péntek reggel 7 óra 45 perc. Egyedül indul az 50méterre lévő intézménybe ,mert ő már arra sem szorul hogy anyuci elkísérje, hiszen nem retten meg semmitől .Érkezés: 7:59, mivel egy vérszomjas, hatalmas cicát látott a járda közepén és jobbnak látta inkább kerülni egy nagyot. Már mindenki öltözik, készülődnek a testnevelés gyakorlatra. Szív a torokban –nemcsak az izgalom, de a futás miatt is. Jöhet a nagy pillanat. Lehajol, lekapja az utcai cipőjét és jól láthatóan ,hangos köhécselés mellett(hogy mindenki rá figyeljen) belenyúl a tornazsákba ,majd örömittasan, ragyogó mosollyal nyugtázza, hogy igen, nem lehet akkora baki ,hogy otthon hagyta a cipöt. Lassan kihúzza a lábbelit, leejti a földre és úgy helyezi bele, 27es lábait ,hogy rá sem tekint. Olyannyira laza, és figyelemfelkeltően viselkedik ,hogy egyes szemlélők elfelejtik lenyelni a nyálukat és így az, az óvoda padlózatán landol. Majd jöhet az a pillanat, amire legalább már 2napja vár .Az időzítés, a helyszín tökéletes, mindenki őt nézi, hiszen  nem lehet nem bámulni azt a kissárcot akit anyukája öltöztet és rózsaszín nyuszis sapkát hord. Pökhendi arckifejezéssel, még egyszer utoljára körbenéz, majd leszegezi a tekintetét és meglátja a lábbelijét. Nem lehet igaz, új cipő!! És nem, nem az a legnagyobb baj, hogy nem ezen gyakorolta a fűzőkötés rejtelmeit, hanem az, hogy ez a 80as évek divatját követve a tépőzáras cipő! Atyagatya! Most mi lesz? A pirospozsgás arca most szinte izzik, mindenki őt figyeli. Mekkora égés!

Ekkor egy lány mosolyogva odalép felé, és megszólítja:

- Jajj de szupcsi-pupcsi cippellőcske! Nem az az unalmas kötögetős. Honnan van?

Főhősünk agyán átfut, hogy az új lábbelijével nem is tett rossz lóra, így, önbizalommal felvértezve, Clint Easwoodot megszégyenítő lazasággal válaszol:

-Én vettem! Egyedül! Délután megmutassam hol?

A lány válasza erre a talpra esett kérdésre egy igen pozitív mosoly volt.

  Péterünk –mert ez a neve a kissrácnak- és nem véletlen az egybeesés, hogy a lap tetején is ez a név szerepel, hiszen rólam szolt eme kis szösszenet- Boldog volt. Igaz nem úgy alakultak a dolgok ahogyan  ő eltervezte, de végül is teljesen mindegy. Sikerélmény és boldogság.

 

Peti

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

boldog

(Zoli, 2008.01.07 12:11)

Na mibe' fogadunk, h Püspöki volt az, akinek a nyála a padlón landolt?